A Masterprint új, testreszabott gépsora zsákok jelölésében segít: precíz, gyors és nagy mennyiségekkel is elbír – mindezt önállóan, emberi beavatkozás nélkül.
Egy gép, amibe csak be kell tölteni a zsákokat – a másik oldalon pedig már mindenféle felirattal, címkével ellátva jönnek ki. Ennek a komplex feladatnak a megoldására kaptunk megbízást nemrégiben a világ egyik vezető vetőmaggyártó vállalatától, akik a zöldmezős beruházás keretében épülő új üzemükbe szerettek volna nagy kapacitású jelölőgépet. A vetőmag-zsákok pontos azonosítására egyrészt a gyártónak van szüksége, másrész a szektorban hatályos, rendkívül szigorú jogszabályok kötelezővé teszik számos olyan információ feltüntetését, ami a zsákokban lévő termék eredetiségét bizonyítja.
Az egyik legfontosabb elvárás a nagy kapacitás volt. Ezen kívül a berendezésnek magas felbontásban kell nyomtatnia a zsákok aljára és oldalára, design és booklet címkéket elhelyezni rajtuk, valamint az állam által biztosított, eredetiséget igazoló, előnyomott, szigorú számadású címkékre kiegészítő információt nyomtatnia, majd ezeket felhelyezni. Az új fejlesztésnek arra is van gondja, hogy a megjelölt és felcímkézett zsákokat a folyamat végén összerendezze.
Lépésről lépésre bemutatjuk, milyen fázisokból áll a folyamat, és a különböző feladatokra milyen megoldást választottunk:
1. Adagolás
Sok éves tervezési tapasztalatunknak köszönhetően az automata, folyamatosan tölthető zsákadagolót egyedileg fejlesztettük és gyártottuk. Az adagoló tárkapacitása 150 darabos, a zsákok magassága 380mm – 550mm, szélessége pedig 550mm – 900mm lehet. A készülék óránként 1500 zsákot továbbít.
2. Feliratozás
A második lépés a nagyfelbontású nyomtató, ebben az esetben 2 db Matthews VIAJet T100-as printer. Ez a típus sokoldalúságával és megbízhatóságával, valamint a kivételes nyomtatási felbontással a legmodernebb technológiát képviseli. Megfelelő beállítások mellett akár 100 m/perces nyomtatásra is képes. A legkisebb nyomtatott karakter 2 mm, a legnagyobb 100 mm nagyságú, a maximális nyomtatási magasság 100 mm. A nyomtatási távolság legfeljebb 6 mm lehet.
3. Címkefelrakó
Erre a feladatra a Novexx ALS 206 típusú ipari címkéző rendszere bizonyult a legalkalmasabbnak – az előnyomott design és booklet címkéket egy könnyen cserélhető anyagtekerccsel hordja fel a zsákokra, az 5-600 mm hosszú címkékből percenként 30 méternyit tud felvinni.
4. Címkenyomtató és felrakó
Az előnyomott, szigorú számadású címkék nyomtatására és felrakására a Novexx ALX 735 nagy teljesítményű nyomtató és felhordó rendszerét építettük be, amely intelligens változó adatkezelés mellett kiváló nyomtatási minőséget is biztosít.
Nyomtatófej: 300 dpi, Near Edge
Nyomtatási sebesség: 50mm – 400mm/s
Nyomtatási szélesség: max. 127 mm
Címke szélessége: 30 – 134 mm
Címke hossza: 25 – 225 mm
5. Címkefelrakó
A megrendelő külön kérése volt, hogy a készülék az egyik design címkét a menetirányhoz képest 90 fokkal elforgatva helyezze majd el a zsákokon. Ezért alakítottuk ki azt a speciális tartószerkezetet, amit egy további címke-applikátorral egészítettünk ki – így a Novexx ALS 206 címkefelrakó levegő segítségével lövi rá a címkét a zsákokra.
6. Címkefelrakó
A további design és booklet címkék felhelyezését 2 db Novexx ALS 206 címkefelrakó biztosítja.
7. Zsák rendező egység
Ez a bemutatott folyamat utolsó állomása. Mivel fontos, hogy a kezelő a feliratozott és felcímkézett zsákokat összeszedett formában tudja kivenni, kifejlesztettünk egy zsákrendező egységet, ami szenzoros érzékelővel van ellátva, és ami igazítható az adott zsák méretéhez.
A rendszer további előnyei között említendő, hogy érintőképernyős kezelőfelülete könnyen használható.
Az alábbi videón működés közben látható a készülék, a különböző lépéseket egyenként mutatjuk be Önöknek.