Sokszor nem is gondolunk bele, mennyi feltételnek kell megfelelnie egy terméknek és csomagolásának, mire a boltok polcaira kerülhet. Masterprint a jelöléstechnika területén segíti partnereit teljeskörű megoldásaival, hogy minél hatékonyabban, gazdaságosabban tudjanak megfelelni a támasztott követelményeknek.
Ezúttal Magyarország egyik legnagyobb sajtgyártója számára alakítottunk ki egy automatikus mérő- és címkéző rendszert, amely segítségével több korábbi munkafázist sikerült automatizálni egy komplex rendszerrel.
A Masterprint a közelmúltban egy igazán érdekes jelöléstechnikai problémára szállított megoldást. Az egyik legnagyobb magyarországi sajtgyártó – több mint 160 féle sajtot gyárt – egy olyan automatizált rendszert szerettek volna telepíteni gyárukba, amely hitelesített mérleg segítségével méri, majd címkézi a kereskedelmi árral a termékeket, egybekötve egy automatikus gyűjtőcímke nyomtatással. Fontos volt emellett, hogy minden adatot pontosan, adatbázisba rendezve rögzítsenek, hogy az esetleges későbbi panaszok során a korábban hitelesített adatok visszakereshetőek legyenek.
A rendszernek működőképesnek kellett lennie különböző alakú és méretű termékek esetén is, hogy a legszélesebb körben alkalmazni tudja őket partnerünk. Egy ilyen különleges feladatot mindig örömmel fogadunk, mivel az ilyen komplex rendszerek tervezésénél kiemelkedően tudjuk hasznosítani évtizedes tapasztalatunkat.
A feladatot egy automatikus mérő- és címkéző rendszer látja el, 4 állomásos leválogatóval. A rendszert az alábbi elemekből építettük föl:
- Követési távolságot szabályzó szállítószalag: A hiteles mérés miatt fontos volt egy követési távolságot szabályozó szalag, mivel a mérőszalagra egyszerre csak egy sajt kerülhet föl. Ez a szalag a mérésbe csak szabályozott követési távolsággal és sebességgel engedi be a terméket.
- Ishida szalagmérleg (hitelesített) integrált CEIA fémdetektorral: Az Ishida egy nagy múlttal rendelkező gyártó, amely megfelelő pontossággal, hitelesen tud mérni és gyors adatkommunikációval közvetíti az adatokat. Az Ishida választása kézenfekvő volt, hiszen a testvércégünk, a MasterQuality Kft. a kizárólagos magyarországi forgalmazója, és számos helyen bizonyított már. A CEIA fémdetektorok kimagasló érzékenységével bátran kijelenthető, hogy a CIEU az egyik legjobb fémdetektor.
- Novexx ALX 924 felső címkéző applikátorral: A megfelelő ár/érték aránnyal rendelkező, kiemelkedő nyomtatási minőségű Novexx ALX 924 felső címkézőt építettük be a rendszerbe. Ehhez egyedi címkeapplikátort terveztünk, hogy bármilyen típusú sajttermékre fel tudjon kerülni a címke, mivel a termékek fizikai mérete és alakja folyamatosan változik.
- Novexx ALS 206 alsó címkéző: A mérés és a változó adatokat tartalmazó felső címkézés után lehetőség van a terméket a saját standard címkéjével ellátni.
- 4 állomásos leválogató/osztályozó állomás: A mérésen és címkézésen kívül vevői igényként merült fel, hogy a rendszer osztályozni is tudjon. Ez a leválogatás történhet akár hiba szerint (alulsúly, túlsúly, fémszennyezés, egyéb hiba) vagy különböző súlyú termékek szerint. Beállítható, hogy a mérés és a címkézés után pl. az 1-es gyűjtődobozba az 1 kg alatti termékek, a 2-es gyűjtőbe a 1-2 kg közötti termékek, a 3-as gyűjtőbe a 2-5 kg közötti termékek, míg a 4-es gyűjtőbe a hibás termékek kerüljenek.
- Automatikus csomag, doboz, raklap aggregáló címke nyomtatás: Az egyedi mérésekből összegződik a gyűjtőcímke adat, ahol az automatikus címkenyomtatás után a címke felvitele már kézzel történik. A gyűjtők kialakítása szabadon konfigurálható, a rendszer bármilyen geometriában tudja aggregálni a sajtokat.
A fizikai rendszer (hardver) mellett fontos volt a szoftveres rész is, amely egy termék és gyártási adatbázist, címkeszerkesztőt, interaktív grafikus kezelői felületet, hálózati kommunikációt és távoli elérést foglalt magában. Minden termékkel kapcsolatos adat mentésre kerül – GTIN, SSCC, tömeghatárok, címketerv – ami egy központi adatbázisba kerül. A kezelőnek csak ki kell választani a megfelelő terméket, illetve azt, hogy hány kg, doboz vagy raklap címkézése szükséges, és a gép automatikusan leáll amikor végzett a megadott mennyiséggel.
Köszönhetően kollégáink tapasztalatának, egy olyan megoldást sikerült létrehoznunk, amely teljes mértékben alkalmazkodik partnerünk igényeihez. Ez a kihívás ismét megmutatta, hogy képesek vagyunk komplex, változatos megoldást igénylő feladatokhoz is alkalmazkodó rendszereket építeni, és reméljük, hogy hamarosan még több hasonló projektet vihetünk véghez!