Technológia, eladás, csapat – az előadások egy világcég életének valamennyi fontos területét érintették. A magyar fővárosban rendezte európai partnertalálkozóját a japán székhelyű SATO.
A jó hangulatú, ugyanakkor rendkívül informatív rendezvény előadásainak középpontjában a kommunikáció és a trendek voltak. A jelöléstechnikai szegmens kétségtelenül élvonalába tartozó SATO a legfontosabb európai partnereit hívta meg a találkozóra, a Masterprint Kft. egyedüli magyar meghívottként vett részt a rendezvényen. Megjósolhatatlan dolgokkal van tele a jövő – mondta az egyik előadó, hiszen a jelöléstechnika eleve nap, mint nap változó világában akkor tudja előnyét megtartani egy vállalkozás, ha alakítja, illetve időben észleli a születőben lévő igényeket, és profin ki is tudja elégíteni azokat. A jövő technológiái, a piaci trendek és a SATO termékinnovációi mellett az is nagy hangsúlyt kapott, hogy a világcégek hogyan tudnak alkalmazkodni a fiatalabb generációk – az Y, és főként az ún. Z generáció – igényeihez. Hogy hozzájuk, mint fogyasztókhoz hogyan tudnak eljutni azok a termékek és szolgáltatások, amiket egy olyan világcég, mit a SATO fejleszt és gyárt. Az ebbe a korosztályba tartozók óriási hányadát képezik a mai aktív munkavállalói, és ezzel együtt a fogyasztói bázisnak, ezért olyan fontos, hogy a jelöléstechnika trendjei is az ő szükségleteiket figyelembe véve alakuljanak. Megváltozott a kommunikáció tere és sebessége, ahogy az üzleti kultúra is más lett, és ezeket az átalakulásokat minden vállalkozásnak követnie kell, aki az élbolyban akar maradni – hangsúlyozták az előadók.
Végül nézzenek meg néhány hangulatképet a találkozóról!