Kárpáti Zoltán
Masterprint
CEO
Tisztelt Partnerünk!
Kérem engedje meg, hogy az alábbiakban röviden bemutassam a Masterprint Csoport történetét és filozófiáját!
A csoport első tagja a Masterprint Kft. volt, melyet 2007-ben alapítottam társaimmal. Ekkor már mindannyian több mint egy évtizedes jelöléstechnikai tapasztalattal rendelkeztünk – így a Masterprint lett az első olyan magyar tulajdonú jelöléstechnikai cég, melynek alapítói egytől egyig a terület szakértői.
A cég indítása óta kiemelten fontosnak tartjuk a magasan kvalifikált szakember gárda kialakítását, illetve a jelöléstechnikai piac legfontosabb gyártóinak és tendenciáinak naprakész ismeretét. A mai napig meggyőződésünk, hogy csak így lehetséges a technikai változások követése és integrálása a Masterprint által épített és értékesített rendszerekbe.
A 2007-es alapítás óta a Masterprint a hazai jelöléstechnikai piac egyik vezető és meghatározó szereplőjévé vált – tervezés, gyártás, forgalmazás, üzemben tartás és szervizelés terén egyaránt. Mára nem csupán a neves gyártók által fejlesztett rendszerek értékesítése szerepel a cégcsoport portfóliójában, de saját fejlesztéseinkkel és termékvonalainkkal is jelen vagyunk a piacon.
Jövőbeni céljaink közt szerepel a Masterprint Csoport szervezeti fejlesztése, ami egy hozzáadott érték központú (Lean) menedzsment szisztéma kialakítását takarja. Ezen kívül értékesítéseinkben szeretnénk jelentősen növelni az export arányát, továbbá erőteljes hangsúlyt fektetünk a gyógyszeripari termékvonalunk (Pharma-sorozat) és a nyomdaipari rendszereink továbbfejlesztésére is. Végül, de nem utolsó sorban digitális terméknyomtató és kezelő, illetve integrált sorok fejlesztését tűztük ki célul.
Mindezektől függetlenül azonban továbbra is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy leendő és meglévő partnereink üzleti lehetőséget lássanak a jelöléstechnikai rendszerek alkalmazásában, melyek segítségével azonnali versenyelőnyhöz juthatnak az adott piaci szegmensben.
Kárpáti Zoltán
CEO – Masterprint